Tags: geocaching | kéktúra | túra

Mivel már van sátrunk meg hasonló jó felszereléseink és szeretünk bóklászni, nem akartuk kihagyni kétnapos túra lehetőségét sem.

Első gondolatként Pilisszentlászló - Rozália téglagyár kéktúrát találtuk ki, a terv maradt is ez, a megvalósítás kicsit változott.

Úgy alakult, hogy pénteken nem tudtunk reggel elindulni, a meló elhúzódott, így csak késő délelőtt vettük nyakunkba a terepet. Az autót Budapesten, a Flórián térnél hagytuk és miután tesóméktól visszakaptuk a kölcsönadott hálózsákokat, HÉV segítségével jutottunk ki Szentendrére, ahonnan busszal Pilisszentlászlóra mentünk. Pecsételés után el is indultunk, kis aszfaltozás után felkapaszkodtunk a Kis Rigó vendéglőhöz, majd tovább a kicsit sáros úton.

Nemsokára egy szűkebb szurdokszerű képződményhez értünk, aljában híddal, szép volt. Továbbmenve egy táborozóhelynél tartottuk első, viszonylag korai pihenőnket, de éhesek voltunk, a zsák meg nehéz volt. Némi kaját előrepakoltunk a súlypont felé :)

Ismét hidakon átkelve, érintve a Lenkó-emlékművet, a sikárosi rétre értünk, az erdészház előtti oszlopon pecsételtünk is. Továbbmenve a GCSIVA geoláda első, majd második pontja következett. Egyre inkább éreztük, hogy a zsák húzza a vállunkat, nem voltunk hozzászokva.

Innen megint aszfalton haladtunk egy darabig, majd kis meredek mászás és patak után felértünk a Király-kúthoz. Pihenő és csoki után mentünk fölfelé, a várakozásokhoz képest egészen jól, viszonylag kevésszer megállva. Sajnos elég vad motorosokkal is találkoztunk, akik mindenféle utakon átgázolva mentek lefelé. Mi pedig fölfelé folytattuk utunkat, így életember először Dobogókőre érhettem. A kilátás valóban pazar a kilátóból, de olyan szél fújt, hogy nem volt kedvünk sokáig maradni. Pár fotó után lementünk a turistaházhoz, ahol bélyegeztünk és ettük valamit a még nálunk levő táplálékokból  majd tovább sétáltunk. Útközben megpróbálkoztunk volna egy geoláda felkutatásával is, de a közelben éppen egy filmforgatás kellékeit pakolászták: rengeteg teherautó, mégtöbb ember. Minket szorított az idő, ide majd visszajövünk. A Zsivány-sziklákat lefotóztuk és töretlenül lefelé haladva Pilisszentkeresztre érkeztünk. Pecsételés, egy kisfröccs és a vízkészletek frissítése után a szálláshelyünk felé vettük az irányt, ez pedig a Hóvirág kulcsosház volt, itt szerettük volna felverni sátrunkat. Még világosban érkeztünk hozzá, összedobtuk, felfújtuk a matracokat, fejenként kb 1 liter vízzel megfürödtünk, vacsorát főztünk és aludni tértünk. Az eddigi tapasztalatok szerint én nem alszok jól sátorban, de most egészen tűrhető volt, köszönhetően annak is, hogy vettem induláskor két pár viaszos füldugót is :)

A második napon kellemesen megreggeliztünk, kávéztunk, összecsomagoltuk a cókmókot és továbbálltunk a kulcsosháztól. Az út a kis kitérő után visszavezetett a kék jelzésre, amit majd még nézünk egy darabig és megérkeztünk a Dera-patakhoz. Ez a csodálatos hely egy szurdokvölgy, aminek aljában a patak hol egyik, hol másik oldalán bóklászunk, az áthaladást több mint 10 hidacska segíti, a völgy ki van táblázva a fontosabb információkkal. Bárkinek ajánlom, aki szeretne egy igazán szép sétát tenni. Mielőtt végigmentünk volna rajta, egy pici kitérővel egy geoládát is felkerestünk. A völgy végén kiépített pihenő van, ahol megálltunk egy kicsit könnyíteni a vállunk terhén, valamint inni némi vizet. Jó szolgálatot tett végig a házizsákba rakható kétliteres víztartály, amiből szívócsővel juthattunk folyamatosan az éltető nedűhöz. Multifunkcionálisnak is tekinthetjük, mivel előző este ebből zuhanyoztunk. Innen leginkább erdőben sétáltunk tovább, mígnem elértünk Csobánka melletti Szentkút környékére. Itt egy felmérendő utat választottunk, ami kis kerülővel vitt először a geoláda felé, amit végülis nem találtunk meg, majd még lejjebb, a templomhoz. Nagyon tetszett a hely, szép a templom, bár nem tudtunk bemenni. Felfrissítettük magunkat a Szentkút vizéből, majd visszafelé indultunk a kéken, de párszáz méter után úgy döntöttünk, hogy a mögöttünk álló kemény két hét, kevés alvás és a nehéz hátizsák hatására most inkább nem visszük végig az utat, legalább időben hazaérünk. Így aztán lesétáltunk Csobánkára, ahol megvártuk a pomázi buszt, amivel végül az autónál kötöttünk ki.

Már régen voltunk ilyen túrán, alapvetően jó volt, csak már fáradtan vágtunk neki és a végére ez nem lett kevesebb.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés