Tags: túra

Következő túránkra a turistautak.hu oldalon megsmert Vagdalhús kolléga invitált meg minket, ez a Válaszút 20 elnevezésű teljesítménytúra volt. Alig pár hónapja még maximálisan kizártunk az életünkből mindenféle ilyesmit, de most mégis úgy döntöttünk, hogy 20km és 6 órás szintidő nem túl vészes, talán próbáljuk meg.

Az útvonal Királyrét - Kisinóc - Kóspallag - Szokolya - Verőce volt.

Az autót Kismaroson hagytuk és több túratárssal együtt busszal mentünk fel Királyrétre. Utóbb kiderült, ez jó választás volt. Egy kicsit vártunk, vettünk némi csokit az Ákos büfében, mire megjelent a szervező, megkaptuk életünk első ilyen jellegű igazolófüzetét (4-es és 5-ös számú), majd kis beszélgetés után útnak indultunk. Ez volt 7:40 körül. Kisinócig nagyon jól, tempósan mentünk, ott pecsételés után aszfaltra váltottunk, amit én általában nem szeretek. Igaz, hogy gyorsan lehet haladni rajta, de bakancsban a talpam megsínyli, valamint az autóutakon való gyaloglás sem jön be biztonsági okok miatt. Végülis a faluban elkeveredtünk a K+ jelzésig, ahol felfelé vettük az irányt a Tar Péter-hegyre. Itt nem találtuk meg az igazolást adó embereket, kiderült, hogy elkerültük egymást. Felmenni fárasztó volt, a meleg is kezdett egyre inkább belejönni. A csúcsról már könnyebb út vezetett lefelé Szokolyára. Előtte még megnéztük a falu panorámáját föntről, majd elsétáltunk a házunk előtt és megint aszfalton, a végén már iránymutató táblákat követve jutottunk a gyepsípálya alján levő üdülőházba, ahol nagyon kedves  kollégák frissítővel (víz, gyümölcs, müzliszelet) vártak. Itt megpihentünk egy nagyobbat, majd a patakon átkelve a gyepsípályán fölfelé vettük az irányt. Itt már bőszen tűzött a nap, árnyékot semmi nem adott. Az utána következő 3-4 km nagyon kemény volt. Sík terep, árnyék nulla, déli napsütés. Rettenetesen kitikkadtunk, mire a Csattogónál lévő újabb ellenőrzőponthoz érkeztünk. Innen már árnyékosabban vezetett az út Verőcére, a végcélba.

A távot végülis ~5 és fél óra alatt teljesítettük. Ha nem lett volna ilyen nagy meleg, egészen biztosan jobb időt futottunk volna, de így sem volt rossz, végülis csak egyetlen ember előzött meg egész túra alatt.

Utána lebotorkáltunk a verőcei állomásra, ahol elkaptuk a Kismarosra menő vonatot, ott pedig autóba ülve hazajöttünk.

Köszönjük a szervezést, egy élmény volt.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés