Tags: geokék | kéktúra | naszály | túra

Ezen a szombaton a keep csapat olyat tett, mint amit ritkán a szokásos túrázások során: kettévált.

Enikőnek egyéb zenei elfoglaltságai voltak, így csak jómagam vettem részt a Geokék mozgalom Naszály hegyet bejáró túráján.

Hogy mi is ez?

Immár 30 éve, hogy a neves turista, tévés, természetbarát Rockenbauer Pál és maroknyi csapata csaknem egyszuszra végigjárták az OKT (Országos Kék Túra) jelenlegi vezetés szerint 1128 km-ét. Ennek emlékére a geocaching.hu közössége egy olyan geoládát indított, ami szintén ezt az útvonalat teszi meg, szakaszokra bontva. A láda menetelése folyamatos, csak a cipelők változnak, ugyanis a szakaszokra külön lehetett jelentkezni. Bővebben az alábbi linken.

Én nem jelentkeztem egyik szakaszra se, de kedves mentorom, aki a Vagdalthús nickre hallgat, elinvitált és én engedtem. Nem bántam meg.

Reggel fél nyolckor indultunk Vácról, ahol már négyen összejöttünk. A két férfiember társaságát két kellemes női személy színesítette. Ők nem geokesserek, túrázással és barlangászással foglalkoztak, de így még színesebb votl a csapat. Katalinpusztán még három ember csatlakozott hozzánk, így ért a busz velünk Ősagárdra. A busz a kocsma előtt rakott le, de mivel a pecsételőpont is ott volt, ez pont jól jött. Itt futottunk össze a robatko nicknévre hallgató kollégával, aki nagyon keményen adta elő, Siroktól Nagymarosig 220 km-en át egyhuzamban menetelt. Persze nappal.

A "vendéglátóipari műintézményben mindenki ízlésének megfelelően melegített (kávé, fröccs, csoki, stb), pecsételtünk és nekiindultunk. Kellemes hangulatban mentünk felfelé, Ősagárd után már kezdtünk visszafelé nézelődni a tájra. Az út hirtelen meredekbe váltott, nekivágtunk a Naszálynak. Itt a teljesítménytúrázók voltak előnyben, de - köszönet nekik - mindig rendesen bevártak.

Első állomásunk a Kopasz-tető volt, ahol már igazi panorámát láthattunk kelet felé. Szépen látszódtak a falvak, a környező dombok-hegyek.  Ezen a környéken sikerült a teljes útvanalról 500km táv / 500m szint fotót csinálni. Innen a csapat a Násznép-barlanghoz vonult, amit én a magam részéről most kihagytam, inkább vigyáztam a ládára és szusszantam egyet. A következő állomáshoz már nem kellett annyira sokat menni, ez már a Naszály-tető volt a geodéziai toronnyal. Persze felmentünk. A körpanoráma télen valószínűleg jobb lehet, most elég sok fa zavart be, de azért nem volt rossz. Pihenés és fotózkodás után kicsit kitértünk a kékről, méghozzá - a Vaditatót érintve - a Látó-hegyre. Ezt nem bántuk meg, fergeteges látvány van innen. A Duna kanyarulata, két ága, a szemben lévő hegyek, a bánya és persze Vác városa. Innen a Szarvas-hegyre mentünk át, ahol megnéztük a takaros kis házikót, jópofa ülőalkalmatosságokat és elbeszélgettünk a városi kerékpározás buktatóiról. Következő állomásunk a Víznyelő-barlang volt, ami már jelenleg is Magyarország legmélyebb barlangjai között van és a feltárása még nem fejeződött be. Itt sikerült egy érdekes fotót is készítenem: Vagdalthús kolléga és Zsuzsi éppen a barlang szájánál guggoltak és fotózni próbáltak én pedig mögöttük tettem ugyanezt. Az én fényképezőgépem pontosan abban a pillanatban kattant el, mikor Vagdalthús gépének vakuja bederítette a barlang száját. Érdekes volt :)

Innen a kékre tértünk vissza, a láda megtette a kis kitérők miatt levágott útszakaszt is, majd lefelé vettük az irányt. Itt helyeként elég meredek szakaszokkal is találkoztunk, nem lehet kellemes mondjuk egy erősen saras időben :)

A Bik-kútnál is időztunk egy pillanatra, majd elég gyorsan leértünk Katalinpusztára. Itt nem fejeztük be utunkat, hanem a P jelzésen visszafelé haladva a Rockenbauer-kopjafához vonultunk, ahol megkoszorúztuk azt. Közös fotók után már a végéhez közeledtünk, pecsételni kellett a Katalinpusztán található italboltban. A tömény füst miatt elég gyorsan megtettük és inkább a napon aszalódtunk kint. Itt váltak el útjaink, robatko gyalog, a többiek autóval és busszal tértek haza.

Köszönöm a szép élményeket, visszatérünk még ide hamarost. Már csak azért is, mert Enikő nélkül nem pecsételtem a Kéktúra füzetbe sem és a Naszály ládáit sem kutattam fel. ;)

 

Fotók a képek között, illetve ide kattintva.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés