Megint a Kéken! :) Ismét kékre támadt vágyódásunk. Ez az egy szakasz maradt, ami viszonylag közel van és értelmesen elérhető tömegközlekedéssel. A többi szakaszhoz mostmár elég sokat kell majd utazni. ÖSSZES KÉP ITT

Fél hétkor indult a buszunk Katalinpusztáról Ősagárdra. Véletlenül sikerült időben felkelnem, talán a végre igazi tavasz hívogatott annyira, hogy el bírtam érni a kinézett buszt.

Szokásosan helyi bolt, szendvics és elem vásárlás, majd buszozás. Kellemes napsütésben szálltunk le a húszperces buszút végén Ősagárdon. Pecsét szerzése a boltból majd indulás. A helyi nénik és bácsik nagyon közvetlenek és aranyosak voltak, előre köszöntek még úgy is, hogy mi voltunk a "bevándorlók".

Naszály Elég régen volt már eme eset ahhoz, hogy néhány részletet elfelejtsek. Mindenesetre eddigi rekord táv (27km), de a leírás rövid lesz, nem volt túlságosan sokrétű és érdekes túra. :)

Reggel Vácról indultunk busszal, kettőt is lekéstünk... a harmadik végül elvitt minket. A buszon egy néni sokat magyarázott, és az időjárás sem tűnt nagyon barátságosnak. Az egyik kosdi kisboltban némi reggeli és pár elem feltankolása után irányba álltunk a piroson Rád felé.

 

Tags: geocaching | kéktúra | túramozgalom

Kék jelzés a kerítésen, jó lehet itt lakni. Nagyon vonzott már az OKT folytatása mindkettőnket, ezért évnyitó túrának egy kéktúra-szakaszt választottunk, Dorog és Mogyorósbánya között. Legutóbb tavaly nyáron gyalogoltunk, ezért könnyebb szakaszt akartunk választani, több-kevesebb sikerrel... További fotók itt.

Egy hosszú és megerőltető hét után péntek este fél tízkor a másnapi szendvicsek a hűtőben voltak, én meg aludtam. Reggel 5:45kor ébresztő, fél hétkor indulás Mogyorósbányára.

Reggeli beszerzés az éppen ébredező kóspallagi boltban, egy matematikus irányultságú eladófiútól, aki a három tételt mindenáron fejben akarta összeadni - ami nem baj, csak nekünk meg ment a buszunk... Végül csak sikerült, és folytattuk az utunkat.

Tags: teljesítménytúra

_3 Erősen gondolkoztam, hogy elmenjek-e erre a túrára, ugyanis Enikő iskolába ment aznap és egyedül már nem ugyanolyan. Mégis úgy döntöttem, hogy ott a helyem Esztergomban. A túra Esztergom - Szob útvonalon halad, Szlovákián keresztül, rendező a Magyarországi Kárpát Egyesület. A logisztikát sikerült okosan megoldani, mivel szüleim aznap reggel éppen Győr felé indultak rokonlátogatóba, így Szobig két autó, onnan pedig átvittek Esztergomba, ahol a rajt előtt tettek le, ez a híd lábánál levő Nyírfa-büfé volt.
A versenyen két táv volt, 20-as s 40-es, én a rövidebbre neveztem. Kis energiabevitel és frissülés, valamint a regisztráció után neki is lódultam.

Tags: Bergamo

Nem tűntem el, csak nem volt időm frissítésre.

Erről csak röviden.

_65 A Ryanair jóvoltából egyszer már megpróbáltunk ingyenjeggyel elutazni Olaszországba, de sajnos indulás előtt pár perccel törölték a járatot rossz időre hivatkozva, így nem sikerült a februári út. Ellenben márciusban immár heten vágtunk neki az utazásnak, amikoris összejött végre.

Pozsony-Bergamo utazás, a városban egy csodás nap, jó társaságban, mi kellhet még :)

A fotók beszéljenek helyettem is.

Tags: börzsöny | geocaching | gps | teljesítménytúra | túra

A túra mottója változó volt a nap folyamán: Húdeszép - Húdejó - Hajjaj, hajjaj - Azanyádkeservit... - Lejutunkinnenvalaha??? Majd pedig este: Húdejóvót :D

Még Jenő közelében
Petivel ugye mostanában kettő baj van. Egy: Nem kéne a kezére esnie, mert még nem forrt össze, és sérülékeny. Namost, ha valaki esik, akkor a kezére fog esni. Szumma ergo: NEM kéne elesni EGYÁLTALÁN. Kettő: Balkézzel féligmeddig meg tudja tartani magát (például útszéli bokorba kapaskodva). Jobbal egyáltalán nem. Ez pedig jegesre fagyott, harmincfokos lejtőkön képes okozni némi kellemetlenséget.

Ilyenkor pedig nyilvánvalóan egy havas-jeges túrára kell menni, 930 méterre, és olyan ösvényeken lejönni, amin előttünk úgy kétszáz ember tapogott.

Nembaj, nem bírjuk már ki otthon, a vizsgaidőszaknak vége, menjünk.

Már napokkal előtte nézegettük az időjárás-jelentést, hogy vajon sárban vagy hóban fogunk-e csúszkálni. A hónak jobban örültünk volna, mert kevésbé koszos, és nem súlyozza annyira a bakancsot. Ez be is jött, mert reggelre még lenn a faluban is kétcentis hólepel fedte a tájat.

Pirosiksz, ahol a gallok járnak
A szokásos reggeli tökölődés után a starthelyre, Diósjenő szélére végül reggel nyolckor értünk, nyolc húszkor indultunk fel a zöld jelzésen. Egy bő kilométeres erős kaptató után letértünk a piros ikszre, a Bárány-bérc felé és a GCBARB felé véve az irányt. Már útközben, csehvár alatt találkoztunk GPS-es kollégákkal, és elcsípett szavaikból kiderült, hogy a csehvár ládát keresik épp. Szóba elegyedtünk kicsit, majd továbbálltunk. GCBARB-tól 200 méterre, a siklórepülősök starthelyéről csodás kilátás fogadott. (Épp egy ernyős sem volt ott. Nahát.) Aztán felmérve a maradék 200 méternyi terepet, Peti azt mondta, bocs, de oda menjek egyedül.

Kilátás a Bárány-bércről
Elindultam, de 20 méter után úgy döntöttem, hogy mivel sem csákányom, sem kötelem, de még egy nyomorult szög sincs a bakancsomban, én most ezt kihagyom, elég egy családba egy törött egyed is. De szerencsére utolértek minket előbb megismert kollégák, és gyorsan vázolva számukra a helyzetet, voltak olyan szívesek elárulni a jelszót. Hát így ez is megvan :) Ezúton is köszönjük :)

Pihenő a Bárány-bérc alatt
Pihenésképpen legurultunk a Bércről, és az alatta levő pihenőnél becsekkoltunk egy szendvicset, bámészkodás közben. Ekkor már éreztem, hogy nem marad száraz a bakancsom...

Következő állomás a Foltán-kereszt volt. Itt két népi megfigyelést is tettem:Egy: Húsz centis hóban nehéz menni. Wow. Kettő: Télen jóval nagyobb hatásfokkal követhető a kesserösvény.

Foltán-kereszt
Láda becsekkolva, az előttünk járók gyönyörű utat tapostak nekünk a sisnyában a bokor aljáig. Köszi. :D :D

Innen ráfordultunk a kékre, és Csóváig ezen haladtunk, néha nagyon meredeken, néha csak kicsit. Jó volt újra látni azokat a szakaszokat, amiket már bejártunk a nyáron. A csóva alatt már elég nagy volt a népsűrűség, százméterenként álltunk meg lihegni, az ott azér elég kemény.

Egy nagyon szimpatikus kutyussal hozott össze a sors. Farokcsóválva közeledett felém, én néztem rá és mosolyogtam, majd két méterre tőlem átváltott támadó üzemmódba, és vicsorogva-ugatva nekemugrott. Még jó, hogy sejtettem, a túrabotom okozza neki a traumát, azt eldobtam, jelezvén megadom magam. Elégedetten el is vonult. A gazdi még megkérdezte: Megpiszkáltad a bottal? Hát, hogy a nyavalyába ne, egyértelmű, hogy én majd bottal fogok megpiszkálni póráz nélküli nagytestű kutyákat... Ennél több íkúval áldott meg az Isten... Azon még nem tudtam túltenni magam, hogy egy teljesítménytúrára (Értsd: SOK ember egy helyen, sokuknál nagy BOT van, ugyanis épp túráznak) miért kell póráz nélkül nagytestű kutyákat cipelni. Semmi gáz, még egyben vagyok.

Csóványos útjelzőtáblái
A tetőn kissé elhűlt forralt bor, nagy szél, sok ember, jó tábortűz, és tökéletesen átázott bakancs fogadott. Télre kell már venni egy másikat. Becsekkoltunk, átvettük kitűzőt és a pontot, mandarint, müzliszeletet, miegymást, és tíz perccel egy óra előtt elindultunk lefelé. Na itt kezdődött a haddelhadd...

Már korábban eldöntöttük, hogy a Hollófészek kimarad, mert egyrészt én oda akartam érni istentiszteletre, másrészt meg sejtettem, hogy rágósabb falat ez, mint ahogyan elképzeltem.

Végig a zöldön mentünk le, mert ez a legrövidebb út az autóhoz, hat és fél kilométer. Ennek az első felén elég hamar túltettük magunkat, jó átlagot mentünk, gyönyörködtünk a havas tájakban és fákban.

Itt még szép az út
Elhaladtunk a nyír-réti kastélyrom mellett, előrelátóan le is fotóztuk minden irányból az oszlopot, merthogy ennyi látszik belőle; aztán a hárombarát vendégház romját észre sem vettük, hogy elhagytuk. Aztán ahogy olyan részre értünk le, ahol már nagyon sok ember járt, aggódni kezdtem saját és drága uram testi épségéért. A magam teljes testi épségéért és az ő törött épségéért. Az úgynevezett Ételhordó Út már néhol elég konkrétan fagyos volt, néhol pedig veszélyes. Egy megáradt patak folyt keresztül az úton, ezen már minden-mindegy alapon gázoltam át, gondolván ettől már nem lesz több víz a cipőmben, bőven elég már abban a hólé. Aztán, miután betorkollt utunkba a zöld tanösvény, már igen komoly tervezést igényelt minden lépés. (Veszek egy hágóvasat és hozzávaló bakancsot. Néha a börzsönyben sem árt.) Mindenhonnan sikongatás hallatszott, ahogy próbálták a kollégák minél kevesebb eséssel abszolválni a feladatot. Aztán a szervezők is elhaladtak (száguldottak-repültek-snowboardoztak) mellettünk, egy élmény volt látni. Én is kipróbáltam volna, de egy családban egyszerre egy törött elvbe még mindig nem fért bele... Vagy egy órába tellt leküzdeni ezt a kilométert, aztán már csak arra kellett ügyelni, hogy nem az úton, hanem a mellette levő avarban kell haladni, és minden rendben.

Megváltás volt meglátni a piros szuzukit a kanyarban, élmény volt levenni a vizes cuccokat, jó volt hazaérni és benyomni az előrendelt spagettiket, életadó volt lezuhanyozni jó forróval és leápolni a sebeket, aztán félholtan beesni imaházba, jó igehirdetést hallgatni, végül pedig pizzával és sörrel zárni a napot, és fél tízkor beájulni. És közben arra gondolni: Jövőre is megyünk :)

 

Ui.: A többi beszámolót Peti, te írjad. Akkor nem lesz ilyen rém hosszú. :-D :-D

 

 

Tags: geocaching | gps | karancs-medves csúcsai | nógrád megye természetjárója | túra

Hát, ez aztán tényleg nem volt egy egyszerű történet, ez a kirándulás sajnos jódarabig meghatározta az életünket.

Pedig olyan szépen indult.

Az korábban említett Nagy-Galla-túra után pár nappal, október 23-án a kórusunkkal adtunk koncertet, majd a hosszú hétvégére egy nagyobb kirándulást szerveztünk be. Salgótarjáni középponttal szerettük volna két nap alatt letudni a Bányász-körút nevű ~40 km-es túrát, plussz némi kitérőket várakhoz, csúcsokhoz és geoládákhoz. A harmadik napon Bárna központtal szerettük volna a környék három csúcsát felkeresni, ezzel pedig egy szuszra teljesíteni a Karancs-Medves csúcsai nevű mozgalmat. Aztán másképpen alakultak a dolgok.

 

Boszorkány-kő
Pedig szépen kezdődött. 24-én időben indultunk el, a Cserhát völgyeit még a hajnali pára és felhő borította. Szlovák kiruccanásunkhoz hasonlóan a rétsági MOL kútnál álltunk meg először, majd egyhuzamban Salgótarjánig mentünk, ahol a buszpályaudvar mellett elhagytuk az autót és buszra kerekedtünk. Az idő még csípős volt, a busz nem ám a pályaudvarról ment, hanem párszáz méterrel odébb levő megállójából. A 11B járat tömve volt, nemhogy ülni, de még rendesen állni se volt lehetőségünk. Közben elkezdett engedni Enikő zsákjában a víztartály, szépen áztatva mindent, csorogva a padlón. Végre megérkeztünk Salgóbányára, ahol vettünk papírzsebkendőket a szárításhoz és - a helyi boltos szóhasználatával élve - dopping-túrórudit is. Sebaj, csak neikindultunk a hegynek. Első célpont a Boszorkány-kő, amely egy rendkívül impozáns szikla és a Karancs-Medves csúcsai mozgalom (KMCS) része. Az igazoló kódot nem leltük meg, de a hely lenyűgözött. A kilátás pazar, jól indult a nap.

Pihenő a kőfotelben
Innen kicsit visszafelé haladva Salgóvárhoz értünk. Először megpihentünk kicsit a vár tövében, fotóztuk a várúrként sétáló cicust. Amilyen lazasággal járkált, valóban ő tűnt a várfalak urának. A következő lépés a helyi geoláda felkeresése volt, ez is egy sziklafalban bújt meg. Találat után a várba mentünk, ahol megnéztük a panorámát és egy kényelmes kőfotelben ettünk is valamit.
Dornyai fogadó
A KMCS kódot feljegyeztük, rácsodálkoztunk az őszi tájra, az előttünk álló útra és neki is veselkedtünk. A P3 jelzésen, szép avaros úton haladtunk, míg a Dornyai fogadóhoz értünk. A felirat szerint építés alatt van és már régen meg kellett volna nyílnia, de ennek nyoma se látszott. Egy hatalmas fa dőlt a tetejére, az ablakok ki-be törve. Szomorú látvány.

A somosi vonatrablás helyszínén
Innen az S jelzésen haladtunk, szép helyeken. Egy kis rétről visszafordulva szép kilátást találtunk Salgóvárra, majd egy alagúthoz értünk. Hogy biztonságban átérjünk - mert persze át kell menni - fejlámpát is ragadtunk. A hely különleges, itt történt a nevezetes somosi vonatrablás. A szori részletesen olvasható az itt található geoláda weboldalán. Kis mászás és kutatás után ez meg is lett (ejnye-bejnye pontatlan koordináták!).

Az alagúton visszamentünk és Somoskőújfalura értünk be.

Logolás a Karancs geoládájánál
Kis pihenő, pecsételés a boltban, majd indultunk is tovább a Karancs felé. Útközben kecskéket terelgető közlékeny nénivel találkoztunk, aki megengedte, hogy csináljunk pár jó képet az állatkákról. Innen meredek szakasz jött, többször a határszélen bandukoltunk, le-leültünk a határkőre. A caplatás végén felértünk a Karancsra, vagyis elsőként valamilyen mobil-állomáshoz. Jól mutathattunk, mert az ott levő emberkék csak balra mutattak: "még 200 méter". Mielőtt felértünk, még beszedtünk egy geoládát, majd megpihentünk a torony tövében.
Kukucs...
Velünk együtt egy hangos gyerekcsapat is ott volt, meg akartuk várni, míg ők elmennek. De az 5 gyereknek ez nem akaródzott. Először csak egymás táskáit dobálták le, de mikor előkerült egy kés is, amit hajigáltak, jobbnak láttuk sürgősben távozni. Így a Karancs-kilátó kimaradt, ami miatt kissé morc voltam. A KMCS kód azért meglett.

Kápolna
Innen először lefelé vitt az út, majd a Karancs-kápolnához emelkedett. A hely szépen rendben tartott, érdekes mód teljesen nyitott, nincs semmi elzárva. Innen lefelé mentünk, pár km után, már sötétben értünk a kálváriához. Takaros hely, magasan a város felett. Leszerpentineztünk az úton, lementünk a lépcsőkön és már a szállásunknál is voltunk, ugyanis a Galcsik-fogadóban aludtunk.

Kilátás a Szilvás-kőről
Másnap reggeli után autóba ültünk és Rónafalu felé mentünk. Errefelé Salgótarján nem a legszebb arcát mutatta, a gyártelepeket, koszt-kormot még útfelújítások is sziíesítették. Célpontunk az országút és az S turistajelzés kereszteződésében levő kocsma volt, ahol többekkel ellentétben mi csak pecsételtünk. Innen Szilvás-kő felé vettük az irányt. Az út itt is nagyon szép volt, színek, avar mindenütt. A hegyre gyorsan felértünk, közben a tanösvény tábláit is leolvastuk. A csúcsnál szép kilátást kapunk kelet felé. Itt meredek sziklafal van az ember lába alatt, ezért ügyesen korlátot is raktak ide, köszönjük. Sokat fotóztunk, KMCS-kódot írtunk fel és séta tovább délnek. Találkoztunk érdekes sziklaképződményekkel, hasadékokkal, majd leértünk a völgybe, ami effektíve a szomszéd sípálya teteje még. Rögzítettük a turistautak.hu számára a pihenőhely koordinátáit, majd útvonalrögzítéssel a Kis-Szilvás-kő felé vettük az irányt. Keresgéltük egy kicsit, ugráltunk sziklán, de meglett. Az itteni KMCS pont után kicsit odébb Bányász körút pontot is fotóztunk, majd visszasétáltunk az autóhoz.

Zagyva-forrás
Innen Rónafaluba mentünk. Nagyon aranyos hely, magasan egy sziklán van, keskeny, kacskaringós utcáival, szép kilátásával egyből megtetszett. A falu szélén raktuk le az autót és némi trackeléssel egybekötött sétát csaptunk. Elmentünk a Zagyva-forráshoz. Szépen foglalt, kikövezett forrás.
Traktor
Innen a Medves-hotelt érintve és egy szép hurkot leírva visszajutottunk az autóhoz. Ez egy szép darab új szakasz volt a tuhu-ra, közben fotóztunk szép tájat, traktort. Jól éreztük magunkat. Itt kicsit fájt a bokám, edzőcipőre cseréltem, ami hiba volt. Lefelé jövet a faluban is felmértünk némi utat és Zagyvarónára mentünk.
Meddőhányók
Itt pecsételtünk egy kocsmában, majd ismét geoláda következett (GCMEDD). Érdekes hely, a környékbeli bányák meddőhányóit néztük meg. Űrbéli látvány, főleg a délutáni napfényben. Mintha a Marson sétáltunk volna.

Innen nagyobbat autóztunk, a kirándulás során már több alkalommal meglesett somoskői vár volt a célpont. Érdekes hely, mivel a falu még Magyarországon van, de a vár és pártíz méteres körzete már Szlovákia. A belépődíjat (csupán 35 Sk) forintban is fizethettük.

Somoskő vára
Egészen szép hely, sok dolog megmaradt vagy felújították. Sokat fotóztunk, én pedig megbotlottam és beütöttem a karom. Bár ez lett volna a nap legrosszabb története...

Visszasétálva kihagytuk a bazaltömlést, a láda meglett és némi harang-próba után megintcsak autóban voltunk. Kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy talán még akad egy kis fény, megpróbáljuk a Salgótarján belterületén levő Baglyas-kő KMCS kódját begyűjteni. Az autót alig 200m-re állítottuk le, fogtuk a lámpát és felsiettünk.

Történetünk itt vett rendkívül éles fordulatot, ugyanis egy rossz lépés után már azon vettem észre magam, hogy gurulok le a hegyoldalon. Az első pár másodperc kiesett, de valószínűleg zuhantam is. Mikor megálltam végre, próbáltam felmérni a dolgot: vérző fej, fájó mellkas, nem mozgó jobb kéz. Enikő látva a helyzetet, egyből a mentőket riasztotta, akik 2-3 perc alatt ott is voltak, de kellett majdnem 10 perc nekik hogy fel tudjanak értem jönni a susnyásba. Összeszedtük a leesett cipőmet és lassan lementünk. A mentő gyorsan a megyei kórházba vitt. A jobb csuklóm elég csúnya S alakot vett fel, helyben ki is húzatták, ami nem túl kellemes élmény. Röntgenek után kiderült, hogy műteni kell. Összefoglalva a történéseket: jobb csuklom szilánkosan ripityára törött, bal kézfejemben a III-as kézközépcsontom eltörött, agyrázkódás, homlokomon hatalmas púp, három vérző vágás, mellkasi zúzódások, három fogamból tört le darab, lábamon kék-zöld foltok és púpok éktelenkedtek. Ez szombaton volt és végül az agyrázkódás első tüneteinek múlása és a megfigyelés után hétfő este kérésemnek megfelelően Vácra szállítottak. Ott is megvizsgáltak, röntgeneztek, majd minkét kezemen új gipsszel átmenetileg hazaengedtek. Keddi egyeztetés után vasárnap feküdtem be, hétfőn történt a több mint három órás műtét, majd csütörtökön engedtek haza. A műtét során a bal kézfejembe titán lemezt kaptam, így nem kellett gipszelni, egészen gyorsan elkezdtem óvatosan használni. Hazaengedés után egeret már tologattam, egy kézzel gépeltem. Jobb kezem egy szép nagy, majdnem T alakú lemezt kapott jó sok csavarral. Ez már nehezebb történet. Műtét hetén szombaton már a kóruskoncerten is énekelhettem, nagyon jó volt. Műtét után egyből tornáztattak, mivel szépen beálltak az ujjaim, egy hétre rá kezdtem a rendszeres fizioterápiát, ahová minden nap van szerencsém járni. Varrataimat kiszedték és kis megtorpanás után az eddigi 9 tornaórának is szép eredménye látszik. Bal kézzel már sok dolgot csinálok és apróságokra a jobb kezem is alkalmas már.

Az út még hosszú, több hónap gyógytorna, fél év múlva fémkivétel következik. A túrázással nem állnék le, hiszen nem a lábam tört el, dehát majd meglátjuk... :)

 

A kirándulásról sok fotó megnézhető a galériában.

Tags: börzsönyi kék | geocaching | túra

Az elmúlt napokban nem tettünk nagy túrát, csupán egy éjszakai sétánk és útfelmérésünk volt a turistautak.hu számára Kismaros környékén. Most viszont úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a Nagy-Gallát, ugyanis a BTHE szervezésében ezen a napon került sor a "Fel a Nagy-Gallára" jelvényszerző túrára.

 

Már a kiíírás is érdekes volt, mivel tetszőlegesen választható kiinduló és célponttal kellett felmenni a hegyre. Legközelebb talán Márianosztráról volt, de mi kicsit keményebb útvonalat tűztünk ki magunk elé. Szintén a BTHE szervezésében üzemel a Börzsönyi Kék nevű túra, aminek az utolsó harmadát kívántuk megtenni Nagybörzsöny - Szob útvonalon.

 

Őszi Börzsöny
Ezen tervünk teljesítéséhez végülis hajnali öt után keltünk és 5:40-kor már autóban is ültünk. Nagymaroson megálltunk a MOL benzinkútnál, még meg is kellett várni, hogy kinyisson :) Végülis időben érkeztünk Szobra, ahol az első nagybörzsönyi buszra kászálódtunk fel. Menet közben ért a hajnal, mire felértünk a faluba, egészen kivilágosodott. Gyors pecsételés és csokivásárlás a Börzsöny Vendéglőben, majd nekilódultunk felfelé a falu utcáin. Nagyon aranyos falucska, tetszik a Bányász-templom, az érdekes házak, szűk utcácskák. Kis forgolódás után kiértünk a településről, mezőn-erdőben haladtunk tovább. A Börzsöny a legszebb őszi arcát mutatta. Mindenhol avar, meredély, szép utak. Sohasem tudunk betelni vele...

 

Közeleg a napfény
Meglepetésként ért, hogy egyszercsak aszfaltutat értünk. Takaros másfél autónyi út, avar csak a szélén. Ezen haladtunk elég sokat, ahogyan szerpentinezett felfelé. Itt találkoztunk a napfelkeltével is, gyakorlatilag belegyalogoltunk a fénybe.

 

Az újonnan vásárolt lélegzős póló és pulóver megtette a hatását, nem éreztük kellemetlenül magunkat, a hátunk akkor sem fázott, ha levettük a táskát.

 

Koppány-nyereg
Az kék hamarosan letért az aszfaltról és egy sáros úton felfelé kaptattunk. Nem is kellett nagyon sokat, mert hamarosan megérkeztünk a Koppány-nyeregbe. Nagyon hangulatos hely, szép táblák, jó állapotú padok és asztal, kerítésen átvezető kislétra, napsütés, minden ami kell. Elemózsiás csomagunkat itt bontottuk meg, vettünk magunkhoz némi táplálékot.

 

Kilátás a Nagy-Galláról
A kerítésen átkelve egy szűkebb, füvesebb, vizesebb, meredekebb, csúszósabb szakasz jött. Nem tartott sokáig, gyorsan kiértünk megint egy szélesebb erdészeti útra, amin már egészen a Nagy-Galla alá érkeztünk. A leírások valami szörnyű dologként festették le a K3 csúcsutat, így kicsit rápihentünk és meg-megállva sétáltunk fel. Szerintünk nem olyan szörnyű, a Börzsönyben is több helyen jártunk, ami lihegtetőbb (lásd pl Pogányvár vagy Pap-hegy). Fent nagy volt s sürgés-forgás, elig lehetett helyet találni. A kilátás valóban pazar, bár a Duna felé párás volt a levegő erősen. A fejenként 400 Ft-os díjért nagyon sok dolgot kaptunk, pl kitűző, emléklap, programnaptár, alma, csoki, tea, forralt bor, stb. Csevegtünk kicsit, de mivel időre kellett leérni, továbbszaladtunk. A csúcsról lefelé jőve még felleltük a pár méterre levő GCgall geoládát is, majd lebotorkáltunk és Szob felé vettük az irányt. Sok emberrel találkoztunk fölfelé, például olyan családdal is, ahol három gyerek is volt. Egy egyedül sétálós, egy kézenfogva sétálós és egy apukán csüngős. Idősek-fiatalok meneteltek fölfelé, jó volt látni.

 

Innen még jobban szaporáztuk a lépteinket, hiszen több mint fél órás lemaradásban voltunk az eredetileg tervezett itinerhez képest, bár az nem számolta bele a csúcson való tartózkodást. Gyorsan leértünk a márianosztrai műútig, ahol a kék jelzés egy darabon nem arra ment, amerre a GPS mutatta, ezt trackeltük, rögzítettük. Utána is érdeklődök az illetékeseknek és ha valóban így van, be is rajzolom.

 

Sukola-kereszt
Kis műúton séta után átkeltünk a vsúton és ismét erdőben gyalogoltunk tovább. Itt már kezdtünk kicsit fáradni, de nem is annyira a lábunk, mint a talpunk. Egy kicsit füvesebb szakasz után egy tanya mellett vonultunk el, majd elértük a Sukola-keresztet, ami ma már kevésbé kereszt alakú.

 

Bánya
Innen már eléggé eseménytelen utunk volt, azt leszámítva, hogy a Szobig tartó útvonal elég köves és méginkább talptörő volt, ami után még egy jó darab aszfalt is következett. Az utolsó pár km-en behoztuk a hegyen töltött fél órás késést és az itiner szerinti időpontban érkeztünk meg, összesen mintegy 20 km séta után. Gyors pecsét a vasútállomáson, cipőcsere és már húztunk is hazafelé.

 

Köszönjük a lehetőséget a BTHE-nek, nagyon jól éreztük magunkat jövőre is megyünk a csúcsokra ;)

 

Fotók a galériában.

Tags: börzsöny csúcsai | gps | túra | túramozgalom | várak a börzsönyben

Sajnos a szeptemberünk nagyon sűrűre sikeredett, így pár rövid sétánál többet nem sikerült megtennünk kirándulásügyileg. Már nagyon szerettük volna a Börzsöny várai túramozgalom nyakára hágni és már csak kettő állomás volt hátra, mégpedig a Pléska-szikla és a Felsőtamásvár-bérc. A kettő egészen közel van egymáshoz, adja magát a közös levadászat.
Autóval indultunk neki délután, amit a Feketevölgy panziónál tettünk le. A Z4 jelzésen indultunk a hegy felé. Egy-két helyen nekem nem volt egyértelmű a felfestés, például a patakocskán való átkelést is benéztem. Az út itt egészen szép, kis szurdok mellett halad, majd szépen emelkedve haald felfelé. A túrázástól elszokott lábaink egyből jelezték, hogy megvannak, de jól esett végre. Egészen a Z-Z4 kereszteződésig hatoltunk fel. Itt a térképen a Z jelzéssel párhuzamosan halad egy út, ezt akartuk megtalálni. Rövid tanakodás után nem kerültünk, hanem egy félig-meddig kitaposott ösvényen toronyiránt caplattunk fel. Nem hosszú, de izmosító szakasz. A fenti út elég széles, bár az utóbbi időben valószínűleg kevéssé használják, mert dél felé továbbhaladva csupa indás-szúrós növénnyel találjuk szembe magunkat. Nem is bírtuk nagyon sokáig, az út mellett haladó párhuzamos csapásra tértünk át. Az út egy idő után eltűnik, így egy darabig megint off-road toronyiránt mentünk felfelé a meredeken. A tetőn megpihentünk, itt már szép kilátás is fogadott. Sokáig nem időztünk, mert az idő szorított. Itt jutott eszembe az egész túra egyik legjobb gondolata, miszerint a táskában van a kamáslink. A sok szeder és egyéb indával való küzdelemben legyőzhetetlen fegyvernek bizonyult. Az út szépen lassan keletnek fordult, leginkább fák, bokrok között haladt, szélén sok és érett szeder volt. Időről időre megálltunk ezeknél egy kis pihenőt beiktatva. Egyszercsak egyik pillanatról a másikra eltűntek ezek, helyette nagyon szép kilátás fogadott: már a Miklós-tető tövében jártunk. Innen délre vettük az irányt, felsétáltunk a hegyre. A kilátás a hegyoldalból tényleg szép volt. A csúcson meglett a "Börzsöny csúcsai" mozgalom kérdésére is a válasz és egyből indultunk is lefelé. Az út megint keletnek tartott, itt mégtöbb szeder volt, mint előtte. A turistautak.hu térképeit követve egy dombtetőn bizonytalannak tűnő csapáson indultunk északnak, a Pléska-szikla felé. Az út hol látszódott, hol nem, de azért odaértünk. A hely a Börzsöny várai túramozgalom része, de mellette geoládát (GCPLES) is rejt. Itt elég sokat elidőztünk, de még a telefonos segítség (ismétcsak Vagdalthús kollégának köszönet) ellenére sem lett meg. Az idő egyre jobban szorított, így tovább kellett mennünk. Körbenézve egy utat találtunk kelet felé, pont arra, amerre a Felsőtamásvár-bérc is volt. Mivel nem akartunk sötétben hegyet mászni, úgy döntöttün, hogy nekivágunk, hátha vezet keresztbe valami ösvény. Az út hamarosan északnak fordult, de mivel az utolsó várat már nagyon akaruk, mi toronyiránt gondoltunk átkelni a völgyön. Nem jó ötlet, senkinek nem ajánlom!! Nagy nehezen mégis sikerült, de nagyon sok energiába és időbe telt. A völgy túloldalán széles erdészeti útra bukkantunk, amit nem jelzett a GPS. Ezen kicsit tovább sétáltunk, majd megintcsak toronyiránt fel a bércre. Ez is eltartott egy darabig - nem is szeretem a ilyen offroadolásokat. A csúcson nagyon örültünk az utolsó kódnak és a szendvics mellé a bekészített kétdecis dobozos pezsgőt is felbontottuk.
Mivel már a nap majdnem lebuktt a hegyek mögött, nem kíséreltünk új utat keresni, ugyanazon az útvonalon ereszkedtünk vissza, ahol jöttünk. A fák között ár bizony elkélt a fejlámpa-elemlámpa. Visszaértünk az útra, ami tippjeink szerint a Dosnya-munkásszálláshoz visz, de mi lefelé ereszkedtünk rajta. Nem is tartott sokáig és leértünk a nagyon jó minőségű dózerútra. Néhány közút is megirigyelné a minőségét :) Ekkor már hatalmasan látszódott a hold és a csillagok fölöttünk. Innen már gyorsan haldtunk. Leértünk a Királyházára vezető műútig és azon caplattunk tovább. Ahhoz képest, hogy behajtani tilos, még ilyenkor is egészen sok autóval találkoztunk és ebből csak egy volt erdészeti. A bőrzsönyi főalappontnál a panzió felé fordultunk és még egy utolsó nekiveselkedéssel a kisvasút nyomvonala mellett sétálva odaértünk.
Szép kirándulás volt, a ládamegtalálásunkat jóváhagyták, begyűjtöttünk egy csúcskódot, befejeztünk egy túramozgalmat.
Hazafelé Kismaroson előrendeltünk két adag tésztát a pizzériában és kellemesen elpunnyadva még egy filmet is megnéztünk este.

Tags: börzsöny csúcsai | emlékhelyek a börzsönyben | geocaching | gps | túra | várak a börzsönyben

Az úgy kezdődött, hogy vettünk egy biciklit. És hamár vettük és hamár van, természetesen illik használni is. Munkába, mukából, csak úgy. Mentünk vele többfelé, de természetesen kirándulni is el kell vinni. Ennek felavatására egy komplex programot tűztünk ki magunknak: Autós-kerékpáros-gyalogos túrát. A helyszín természetesen a Börzsöny.
Autóba bepakoltuk a gépet és a másik, otthon található bringát is és egészen Kemencéig mentünk. A légyszennyező mobilt a börzsönyi főalappontnál raktuk le és nekiindultunk. Korábban csak több éve bringáztunk utoljára, így szépen nyugodtan haladva értünk fel Királyházára. Első megállóként valami olyan helyet kerestünk, ahol a gépeket le lehet rakni. Nagyon nem volt ilyen, így végül a MOL üdülő kertjébe toltuk be (utólag is köszönjük nekik). Innen a P jelzésen indultunk felfelé, ami a P3 jelzésbe váltott, majd ijedelmünkre a meredeknek kinéző Z3 jelzésen haladtunk tovább. Nos, nem csak annak nézett ki, az is volt. Helyenként 20% fölötti meredekségű, néhol elég morzsalékos, kevés kapaszkodóval tarkított terep volt, ám meglepően jól bírtuk. A tetejére azért kimerültünk rendesen. A Börzsöny várainak kódja meglett, de a csúcs és a geoláda még odébb volt. Kis félkörös caplatással meglett végül az is. Innen még felhívtuk Vösörváry Csabát a BTHE-től, aki a Börzsönyi emlékhelyek vonatkozó részéhez adott segítséget, mert azt a füzetet otthon hagytuk. Itt már nagyon éhesek voltunk, ugyanis botor módon nem hoztunk enni magunkkal, így csak a nálunk levő szőlőcukrokon és vizen éltünk.
Lefelé gyorsabban ment és a térdem sem készült ki. Kicsit izgultunk, hogy a biciklikkel mi a helyzet, mert már toválról hallottuk, hogy zsivaly van. Nos igen, több autó állt ott, készült a pörkölt, folyt a sör :) A fogadtatás ehhez mérten jókedvű volt. Gyors cipőcsere és már gurultunk is. Szó szerint, mivel Királyházától Kemencéig a tesztek szerint csak egyetlen pici dombon kell tekerni, a többi megy pedálozás nélkül is :) Élveztük, ahogyan csak gurulunk, hűt a forróságban a menetszél és csak úgy gyűlnek az MTSZ-pontjaink :) Leértünk az autóhoz, becuccoltunk és hazafelé indultunk.
Útközben magunkhoz vettünk némi üdítőt és jégkrémet, majd Kemencén elbeszélgettünk a rendkívül kedves hölggyel a kisvasút állomásán, megnéztük a nagyon érdekes múzeumot, Vámosmikolán ettünk egy nagyon-nagyon lassan elészülő (> fél óra), nem túl finom viszont  cserébe rettenetesen csípős giroszt. Ezek után már csak az volt, hogy nagyon gyorsan hazamenjünk.

Tags: geokék | kéktúra | naszály | túra

Ezen a szombaton a keep csapat olyat tett, mint amit ritkán a szokásos túrázások során: kettévált.

Enikőnek egyéb zenei elfoglaltságai voltak, így csak jómagam vettem részt a Geokék mozgalom Naszály hegyet bejáró túráján.

Hogy mi is ez?

Immár 30 éve, hogy a neves turista, tévés, természetbarát Rockenbauer Pál és maroknyi csapata csaknem egyszuszra végigjárták az OKT (Országos Kék Túra) jelenlegi vezetés szerint 1128 km-ét. Ennek emlékére a geocaching.hu közössége egy olyan geoládát indított, ami szintén ezt az útvonalat teszi meg, szakaszokra bontva. A láda menetelése folyamatos, csak a cipelők változnak, ugyanis a szakaszokra külön lehetett jelentkezni. Bővebben az alábbi linken.

Én nem jelentkeztem egyik szakaszra se, de kedves mentorom, aki a Vagdalthús nickre hallgat, elinvitált és én engedtem. Nem bántam meg.

Reggel fél nyolckor indultunk Vácról, ahol már négyen összejöttünk. A két férfiember társaságát két kellemes női személy színesítette. Ők nem geokesserek, túrázással és barlangászással foglalkoztak, de így még színesebb votl a csapat. Katalinpusztán még három ember csatlakozott hozzánk, így ért a busz velünk Ősagárdra. A busz a kocsma előtt rakott le, de mivel a pecsételőpont is ott volt, ez pont jól jött. Itt futottunk össze a robatko nicknévre hallgató kollégával, aki nagyon keményen adta elő, Siroktól Nagymarosig 220 km-en át egyhuzamban menetelt. Persze nappal.

A "vendéglátóipari műintézményben mindenki ízlésének megfelelően melegített (kávé, fröccs, csoki, stb), pecsételtünk és nekiindultunk. Kellemes hangulatban mentünk felfelé, Ősagárd után már kezdtünk visszafelé nézelődni a tájra. Az út hirtelen meredekbe váltott, nekivágtunk a Naszálynak. Itt a teljesítménytúrázók voltak előnyben, de - köszönet nekik - mindig rendesen bevártak.

Első állomásunk a Kopasz-tető volt, ahol már igazi panorámát láthattunk kelet felé. Szépen látszódtak a falvak, a környező dombok-hegyek.  Ezen a környéken sikerült a teljes útvanalról 500km táv / 500m szint fotót csinálni. Innen a csapat a Násznép-barlanghoz vonult, amit én a magam részéről most kihagytam, inkább vigyáztam a ládára és szusszantam egyet. A következő állomáshoz már nem kellett annyira sokat menni, ez már a Naszály-tető volt a geodéziai toronnyal. Persze felmentünk. A körpanoráma télen valószínűleg jobb lehet, most elég sok fa zavart be, de azért nem volt rossz. Pihenés és fotózkodás után kicsit kitértünk a kékről, méghozzá - a Vaditatót érintve - a Látó-hegyre. Ezt nem bántuk meg, fergeteges látvány van innen. A Duna kanyarulata, két ága, a szemben lévő hegyek, a bánya és persze Vác városa. Innen a Szarvas-hegyre mentünk át, ahol megnéztük a takaros kis házikót, jópofa ülőalkalmatosságokat és elbeszélgettünk a városi kerékpározás buktatóiról. Következő állomásunk a Víznyelő-barlang volt, ami már jelenleg is Magyarország legmélyebb barlangjai között van és a feltárása még nem fejeződött be. Itt sikerült egy érdekes fotót is készítenem: Vagdalthús kolléga és Zsuzsi éppen a barlang szájánál guggoltak és fotózni próbáltak én pedig mögöttük tettem ugyanezt. Az én fényképezőgépem pontosan abban a pillanatban kattant el, mikor Vagdalthús gépének vakuja bederítette a barlang száját. Érdekes volt :)

Innen a kékre tértünk vissza, a láda megtette a kis kitérők miatt levágott útszakaszt is, majd lefelé vettük az irányt. Itt helyeként elég meredek szakaszokkal is találkoztunk, nem lehet kellemes mondjuk egy erősen saras időben :)

A Bik-kútnál is időztunk egy pillanatra, majd elég gyorsan leértünk Katalinpusztára. Itt nem fejeztük be utunkat, hanem a P jelzésen visszafelé haladva a Rockenbauer-kopjafához vonultunk, ahol megkoszorúztuk azt. Közös fotók után már a végéhez közeledtünk, pecsételni kellett a Katalinpusztán található italboltban. A tömény füst miatt elég gyorsan megtettük és inkább a napon aszalódtunk kint. Itt váltak el útjaink, robatko gyalog, a többiek autóval és busszal tértek haza.

Köszönöm a szép élményeket, visszatérünk még ide hamarost. Már csak azért is, mert Enikő nélkül nem pecsételtem a Kéktúra füzetbe sem és a Naszály ládáit sem kutattam fel. ;)

 

Fotók a képek között, illetve ide kattintva.

Tags: geocaching | magas-tátra | tátra | túra

Idén úgy döntött a családi kupaktanács, hogy megismerkedünk végre a híres-neves Magas-Tátrával. A 20-i ünnepeket az előtte levő hétvégével összekötve 15-20 között jártunk arrafelé, az alábbiakban egy rövidke beszámoló következik az útról.


ELSŐ NAP - Az odaút

15-én, pénteken indultunk útnak. Nem vettük sietősre a figurát, igyekeztünk aludni is előtte egy jót. A rétsági MOL kútnál vettünk egy kétnyelvű településnevekkel ellátott Szlovákia térképet (a GPS és a PDA mellé Smile), a határt Balassagyarmatnál léptük át. Itt beszereztünk egy autópálya matricát és tovább robogtunk észak felé. Első megállónk Kékkő (Modrý Kameň) vára volt. Itt nem időztünk sokat, nem is mentünk be, mert nem akartunk még fizetni. Pár fotó és hűsölés után ismét útrakeltünk, következő megálló Bozók (Bzovík) vára volt. Itt többet töltöttünk, bár elég meleg lett az idő. A vár a falu mellett van, szabadon bejárható, egészen használható állapotban. Látszik, hogy elkezdték a felújítást, de végül abbamaradt. A sarokbástyákra fel lehet menni, a várfalon is lehet sétálni. Kifejezetten tetszettek a vaskos bástyák széles lőrései. Itt találtuk meg az első Szlovákiában elhelyezett geoládánkat (GCBOZO). Itt már 13 óra is elmúlt, úgyhogy sietősebbre vettük a figurát. A következő megálló  a Dobronyai vár (Dobrá niva), majd Zólyom (Zvolen) volt, ahol a várba csak bekukkantottunk, illetve körbesétáltuk. Itt is találkoztunk egy geocaching.com-os mikroládával is. Nagyon érdekes volt a várhoz közeli parkban elhelyezett páncélozott vonat, csináltunk is pár fotót róla. Innen kellemesen gyors úton Besztercebányára (Banská Bystrica) értünk, ahol csak a helyi TESCO-t kerestük fel bevásárlás céljából, majd legközelebb Rózsahegyen (Ružomberok) álltunk meg. A városba bevezető út melletti sziklatetőn egy ágyú áll. Elvileg van itt egy geoláda is, de végül csak az ágyút néztük meg. Itt ráfordultunk a kelet felé vezető autópályára és már közeledtünk erősen a szállás és a Tátra felé. Eléggé felhős volt az időnk, a hegyek nem akarták megmutatni magukat. Ha láttunk valamit már belőlük, egyből azt gondoltuk, hogy na, ez mr valami. És egyszercsak kibukkant előttünk a felhőből a Krivan csúcsa. Azt hittem elfelejtek vezetni. Smile Nagyon szép volt. Végül elértünk a szállásunkra Tátracsorbára (Tatranská Štrba), de mielőtt elfoglaltuk volna, felcsorogtunk Csorbatóig (Štrbské Pleso), hogy rálássunk közelebbről a hegyekre.

Innen visszaereszkedtünk a kempingbe, ahol bejelentkeztünk. A segítőkész hölgytől elsőnek azt próbáltam megtudakolni, hogy valamiféle közös nyelven (angol, német, magyar) tudunk-e kommunikálni, mivel a szlovákhoz nem nagyon értek. A válasz a következő volt: "inglis, litöl". Belső szlengben ezután ez lett a hölgy beceneve Smile. Az öt éjszakáért két személyre 1.530 Sk-t fizettünk, azaz ~12.000 Ft-ot. Jómagam szerény angoltudásával végülis meg tudtuk oldani a helyzetet és elfoglaltuk a helyünket. Mint kiderült, mindkét sátorszomszédunk magyar volt, az egyiktől sok jótanácsot kaptunk.

A kempingről: A település északi részén, a Csorbató felé vezető út mellett van, vasútállomás és fogaskerekű végállomása (a kettő egyben van) ~10 perc gyalog. A sátorhelyek mellett van lehetőség lakókocsik használatára, természetesen van áram is, amit akár sátorhoz is lehet kérni. 16 faház is van, amik négy személyesek. Van egy étterme beltéri és kültéri asztalokkal, biliárdozási lehetőséggel. A 8 órás nyitástól az éjféli zárásig folyamatosan valamelyik szlovák zenei rádió szól, de a dombon lévő sátoroknál ez alig hallatszik. Van konyha (hűtő, mosogató, mikró, vízforraló, asztalok), WC-zuhanyzó, kültéri sütögetőhely, tűzrakóhelyek. A melegvízellátottság a "bentlakók" számától függ, első napon viszonylag sokan voltak, nekünk nem jutott melegvíz. Általában 6-8 között tűnik el az utolsó csepp, de volt hogy fél kilenckor is zuhanyoztunk még. WC papírt napi 2 alkalommal tesznek ki. Autóért nem kellett külön fizetni, ha legalább 5 éjszakát vásárol az ember, akkor kedvezmény van.

Szóval felvertük a sátrat és aludni tértünk.

 

MÁSODIK NAP - Az esőnap

Neten olvastuk, hogy a szombat esős lesz és bár a reggel nem így indult - nagyon szép, tiszta reggelre ébredtünk - hittünk az egybehangzó jelentéseknek és esőprogramot szerveztünk. Kempingasztalos reggelizés után nekivágtunk az útnak. Felautóztunk Csorbató felé, majd a Tátra alatt végigfutó úton egészen a keleti részen levő Bélai-barlangig jutottunk. A hegy lábánál levő parkolónál a díjbeszedő kolléga magyarul köszönt és mondta el a dolgokat, ez így egyszerűbb volt. Parkolás után felcaplattunk a barlang bejáratához, ami mintegy 1 km távolságra és 120m szintre van a megállóhelytől. Fent viszonylag sokan voltak, az első turnusba nem is fértünk be, de a másodikat 10 perccel később elindították. Maga a barlang érdekes és szép. Kb egy órát töltöttünk bent. A hőmérséklet 5 fok, a túra hossza 1.37km és a barlangon belül 112 m-es szintkülönbséget kell legyőzni 866 lépcsőfokkal. Az idegenvezetés Szlovákul zajlott, bár nagyon sok lengyel is volt. Elvileg lenne magyar is, de legalább 10 fő kell hozzá, így egy papírkát kaptunk a legfontosabb tudnivalókkal. A szép cseppkövek, belső tavak nagyon érdekesek voltak, érdemes volt bemenni. Mikor kijöttünk, akkor láttok, hogy tényleg nagyon sokan várnak kint, nagyon hosszú volt a sor.

Miután lesétáltunk, úgy döntöttünk, hogy átruccanunk Lengyelországba, megnézzük milyen Zakopane. A határ környéki hegyekben eleredt az eső és olyan felhőben autóztunk, hogy tényleg az orrunkig sem láttunk. A lengyel oldalon egy jókora dugóba futottunk, amiben vagy egy órát araszoltunk. Jól éreztük magunkat, csak éhesek lettünk, de legalább megcsodáltuk a nagyon szép faházakat. Zakopane felé - ha lehet - még nagyobb dugó volt, tényleg rengetegen voltak, valami ünnep lehetett, vagy csak sima szombat? Mivel nem váltottunk pénzt, valami olyan helyen akartunk enni, ahol lehet kártyával fizetni. Végülis addig-addig araszoltunk, míg megelégelve a sort és az esőt, befordultunk egy útmenti McDonaldsba. Itt - köszönhetően a kb 2-3 szóban kimerülő lengyel tudásomnak - sikerült egy rákos szendvicset rendelnem, pedig nem is szeretem. Végülis nem volt rossz. Ebéd után már kedvezőbb volt az autómennyiség, így elindultunk befelé. Mivel parkolásra se volt nálunk pénz, csak átrohantunk a városon, majd egy kisebb hegyi úton tértünk vissza Szlovákiába. Hazafelé begurultunk a poprádi Tesco-ba, ahova még visszatértünk párszor Smile. Az itteni kávézóban van lehetőség internethasználatra, így emaileztünk haza is. Itt már egészen jó volt az idő, bár a Tátra még teljesen felhőben volt. Pedig a kettő max 20 km-re van egymástól. Innen hazamentünk , és bevackolódtunk a sátorba. Okulva abból, hogy a kempingezők már hajnalban keltek, felhasználtuk az elvitt füldugókat, amik nagyon bejöttek.

 

HARMADIK NAP - A hegyen

Alapvetően egy komolyabb túrát terveztük be magunknak, ez a Lorenz-hágó (Bystré sedlo) volt. Reggel a 6:48-as fogaskerekűvel indultunk útnak, ami 120 koronáért retúrban elrepített a tóhoz. Ekkor még egészen tűrhető volt a népsűrűség. A tónál fotóztunk egy kicsit és nekiindultunk. az 1355 méteres magasságról. Szép időnk volt, egészen addig, amíg rá nem léptünk a turistaútra, amikoris elkezdtek gyülekezni a felhők. Maga az út nagyon szép volt, mindenhol kövek, gyökerek és a magyar szem számára szokatlan sűrű, tömött fenyvesek. Ahogyan haladtunk felfelé, teljesen beborított minket a felhő, így nem láttuk, hogy micsoda völgyben haladunk, csak néha-néha elképzelni tudtuk. A fenyves lassanként átment törpefenyőbe, egyre több lett a szikla. Hegyi patakok zúgtak mellettünk, nagyon tetszetős volt. Lassanként elértük az útvonalon levő magyar geoládát (GCSTRB), amihez kellett némi sziklaugrálást is csapni. Innen felsétáltunk a vízeséshez, aminél már nagyon sűrű volt a terep, egy komplett iskoláscsapat is volt itt. A felhőket pár perc alatt kifújta a szél és nagyon szép panorámánk lett a vízesésre és alatta levő tóra.
Télen eddig lehet jönni, itt vissza kell fordulni. Az út innen egyirányú, aminek a későbbiekben lesz jelentősége. Itt pihentünk egy kört, evés-ivás, megvártuk, míg apad a népesség és továbbindultunk. Az út egy kicsit meredekebbre vált és felmegy a vízesés tetejéhez, ahol egy kicsiny láncos biztosításos szakaszt is találtunk. Innen már határozottan sziklásabbra vált a terep, a sűrű felhőktől még mindig csak a néha kibukkanó csúcsokra tudunk csodálkozni. A hatalmas köveken ugrálva hol laposabban, hol meredekebben haladtunk, megtaláltuk egy légikatasztrófa nyomait is. A következő nagyobb pihenő 2.000 m körül volt, innen következett az út legmeredekebb felfelé menő szakasza a hágóhoz. Amikor kibukkant a felhők közül, láttuk, hogy a hágónál szabályos sor alakult ki, köszönhetően a népsűrűségnek és annak, hogy néhányan szembe is jöttek. Ennek oka nyilvánvalóan az volt, hogy feljöttek libegővel a Szoliszkó menedékházhoz és onnan kevesebb emelkedéssel lehet eljutni a hágóhoz. A felfelé úton szépen lassan haladtunk, sokat fotóztunk. Fent találtunk némi jeges havat is, egy mini hóember is készült. Maga a hágó némi láncos biztosítással elérhető, egyáltalán nem veszélyes. Eddig már majdnem ezer méteres szintemelkedésünk volt. Átkelve a keskeny kőrésen megint némi fotózás a Furkota-völgyre, és nekivágtunk a lefelé útnak. Itt - ha lehet ilyet mondani - még durvább volt a felhő, még akkor is alig láttuk a tavakat, amikor mellette mentünk. Így fotó sem készült lefelé. Az út végig sziklás, kemény terep, nagyokat kell lépni. Hideg, csúnya idő volt, egy kicsit a hangulatra is rátelepedett. Nem tudtuk, hogy mikor indul az utolsó lanovka, így kettéváltunk. Előresietve kiderült, hogy fölösleges az aggodalom, 18 óráig járt. A völgyben lefelé vezető sárga útról leágazó kék jelzés kb 100m-es szintemelkedéssel visz a Szoliszkó menedékházhoz, ahol kicsit feltöltődtünk energiával, majd lelanovkáztunk. Lefelé megint a fogaskerekűvel mentünk, este pedig nem volt gond az elalvással Wink

 

NEGYEDIK NAP - Strandolás

Megfáradt végtagjainkat vízben akartuk kiáztatni, így egy nagy alvás és Tesco bevásárlás után a poprádi Aquacity-ben kötöttünk ki. A belépő nem volt kevés pénz, de végül az egész napos thermal packet mellett döntöttünk és nem bántuk meg. A hely egészen magas színvonalú, sok medence, csúszda, termálvíz kényezteti az embert. A belső nagyteremben este lézershow is van, de azt nem vártuk meg. Viszont egészen szép élmény a termálvizes pezsgőfürdőben ülni, miközben a hatalmas üvegfalon át a Tátra csúcsai tárulnak az ember elé. Végülis 6 órányit voltunk bent, nagyon kellemes volt.

 

ÖTÖDIK NAP - Séta a hegyekben

Erősen gondolkoztunk, hogy mit csináljunk aznap, végül abban maradtunk, hogy elindulunk az egyik hegyi úton, és jutunk ameddig jutunk. Autóval ismét a már ismerős Tátra-alatti utat választottuk. Egy helyen megálltunk fotózni, itt vettük észre, hogy a nagy pakolászásban a bakancsom a kempingben maradt. Nosza visszafordulás, kb 20km autókázás és meg is találtuk a kemping parkolójában, az üres autóhely mellett leállítva. Megint nekiiramodtunk, most más úton. A 18-as főúton Poprád felé haladtunk, majd Gerlachfalva (Gerlachov) felé kanyarodtunk. Itt az út mellett sok tehenet is találtunk, ami ideális fotótémát biztosított a most felhőmentes magashegységgel. Innen Ótátrafüred (Starý Smokovec) volt a célpont, ahol leraktuk az autót és a sikló felé indultunk. Gyanítottuk, hogy sokan lesznek, parkolót többszáz méterre kaptunk. A siklónál nagyon nagy volt a tumultus. Felfelé teljesen megtelt a jármű, ami elég drága a menetidejéhez képest. Fent lefotóztuk a gépházat és a csúcsokat, majd lecsorogtunk a vízesésekhez. Az emberáradat hatalmas volt, reménykedtünk, hogy csak a vízesésekig jönnek. A zuhatagok tényleg nagyon pazarok, érdemes oda ellátogatni. Haladtunk felfelé és elértük a Rainer menedékházat, ami a Tátra első menedékháza volt. Itt akkora tömeg volt, hogy gyorsan tovább is álltunk. A természetben a magányt jobban szeretjük, így egyre kevésbé volt kedvünk gyalogolni, így amikor már oda-vissza tömött sorokban álltak az emberek és egy megállás után nem akkor indultunk el amikor akartunk, hanem amikor be tudtunk sorolni, úgy döntöttünk, hogy ebből elég. Visszafordultunk. Lent a menedékháznál most valamivel kevesebben voltak, így be tudtunk nézni. Bent egy teherhordó kiállítás volt, egészen emberfeletti, ahogy ezek a sherpák felcipelik a cuccokat a magashegyekbe. Innen nagyon kényelmesen visszacsorogtunk a siklóhoz, a következővel lementünk. Ótátrafüreden váltottunk egy jegyet a tátrai villamosra, hogy ezt is lássuk. A tömeg megint hatalmas volt. Csorbatónál fordultunk és a következővel már jöttünk is vissza, autóba vágtuk magunkat és némi Tesco látogatás után megint a szálláson kötöttünk ki. Az étteremben ettünk egy adag halusky-t (80Sk) és egy pohár Kozelt (15 Sk).

 

HATODIK NAP - Hazafelé

Erősen gondolkoztunk rajta, hogy az utolsó nap még elsétálunk a Poprádi-tóhoz, de végül nem tettük. Immár gyakorlati tapasztalat, hogy a Tátrában túrázni indulni reggel 5-6 vagy maximum 7 órás indulással lehet, később a tömeg miatt nincs értelme. Így inkább aludtunk egyet és hazaindultunk.

Hazafelé a már ismert út helyett az Alacsony-Tátrán keltünk át. Nagyon szép környék, szép falvakat, tavakat láttunk, egészen biztosan visszatérünk ide egy-egy túrára.

Magyarországra Ipolytarnócnál léptünk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felkeressük az ipolytarnóci ősfenyő kiállítást és az ottani geoládát (GCOsFe). A fogadóépület nagyon kulturált, európai, de onnan még 700 m a vezetett túra kiindulópontja. Szerintem nagyon megérte az árát, sok érdekeset láttunk, az idegenvezetés is remek volt.

Innen már nem maradt más, minthogy hazatérjünk.

 

Összességében egy nagyon jó kirándulást tettünk, már tervezzük a visszautat.

Majdnem 300 fotó megtekinthető az útról a galériában.

Tags: emlékhelyek a börzsönyben | geocaching | kéktúra | túra

Ezen a meleg szombati napon este fellépésünk volt a diósjenői falunapon, így csak egy rövid túrát terveztünk, ez pedig a Nógrád - Katalinpuszta szakasz lett volna, de mint később kiderül, megszakítottuk.

Az autóval Vácig mentünk, mert azt gondoltuk jó csatlakozási pontnak, innen kivonatoztunk Nógrádig. Bár egyszer már jártunk ott, felmentünk a várba, ahol az "Emlékhelyek a Börzsönyben" egyik állomását kerestük fel.


Fotózkodás után az állomáson keresztül a falu széléig mentünk a kék jelzésen, ahol sikerült a nagy sietésben kicsit tovább szaladnunk a K+ jelzésű földúton Berkenye felé. Ez a benézés majdnem egy km-el toldotta meg a kirándulást.

Visszatérve átkeltünk a vasúti sineken, majd jómagam úgy gondoltam, hogy erőnlétpróbát tartok és Enikőt hátrahagyva lendületből felmegyek a Nagy-Kő-hegyre. Nem volt jó ötlet. A melegben a csúcs alatt meg kellett állnom és leülnöm, mivel egy kicsit megszédültem. A reggeli korán volt, a víz a szénhidrátokat nem pótolta. Végülis együtt értünk fel, ahol leültünk a csúcson falatozni. Nemsokára egy fiatal pár tűnt fel mögöttünk, az egyik kezében GPS és sokat sejtetően szólt oda a másiknak: "Szerintem itt lent lesz". És valóban, a csúcs alatt egy geoláda lapult, amit mi már tavaly megtaláltunk. Azért a nálunk levő travel bugot a kollégák levitték és elhelyezték a dobozban.

Itt még egy kicsit pihentünk, majd új erőre kapva mentünk tovább és útközben úgy döntöttük, hogy jobb a békesség és megállunk Magyarkútnál.

Itt találkoztunk egy kollégával, aki hatvanpárévesen negyedszer megy végig az OKT-n. Ő már nem is pecsétel, csak a srác, akit kísért.

Itt megittunk egy sört, pecsételtünk, majd az állomásra lesétálva Vácra jutottunk be.

Tags: geocaching | kéktúra | túra

Mivel már van sátrunk meg hasonló jó felszereléseink és szeretünk bóklászni, nem akartuk kihagyni kétnapos túra lehetőségét sem.

Első gondolatként Pilisszentlászló - Rozália téglagyár kéktúrát találtuk ki, a terv maradt is ez, a megvalósítás kicsit változott.

Úgy alakult, hogy pénteken nem tudtunk reggel elindulni, a meló elhúzódott, így csak késő délelőtt vettük nyakunkba a terepet. Az autót Budapesten, a Flórián térnél hagytuk és miután tesóméktól visszakaptuk a kölcsönadott hálózsákokat, HÉV segítségével jutottunk ki Szentendrére, ahonnan busszal Pilisszentlászlóra mentünk. Pecsételés után el is indultunk, kis aszfaltozás után felkapaszkodtunk a Kis Rigó vendéglőhöz, majd tovább a kicsit sáros úton.

Nemsokára egy szűkebb szurdokszerű képződményhez értünk, aljában híddal, szép volt. Továbbmenve egy táborozóhelynél tartottuk első, viszonylag korai pihenőnket, de éhesek voltunk, a zsák meg nehéz volt. Némi kaját előrepakoltunk a súlypont felé :)

Ismét hidakon átkelve, érintve a Lenkó-emlékművet, a sikárosi rétre értünk, az erdészház előtti oszlopon pecsételtünk is. Továbbmenve a GCSIVA geoláda első, majd második pontja következett. Egyre inkább éreztük, hogy a zsák húzza a vállunkat, nem voltunk hozzászokva.

Innen megint aszfalton haladtunk egy darabig, majd kis meredek mászás és patak után felértünk a Király-kúthoz. Pihenő és csoki után mentünk fölfelé, a várakozásokhoz képest egészen jól, viszonylag kevésszer megállva. Sajnos elég vad motorosokkal is találkoztunk, akik mindenféle utakon átgázolva mentek lefelé. Mi pedig fölfelé folytattuk utunkat, így életember először Dobogókőre érhettem. A kilátás valóban pazar a kilátóból, de olyan szél fújt, hogy nem volt kedvünk sokáig maradni. Pár fotó után lementünk a turistaházhoz, ahol bélyegeztünk és ettük valamit a még nálunk levő táplálékokból  majd tovább sétáltunk. Útközben megpróbálkoztunk volna egy geoláda felkutatásával is, de a közelben éppen egy filmforgatás kellékeit pakolászták: rengeteg teherautó, mégtöbb ember. Minket szorított az idő, ide majd visszajövünk. A Zsivány-sziklákat lefotóztuk és töretlenül lefelé haladva Pilisszentkeresztre érkeztünk. Pecsételés, egy kisfröccs és a vízkészletek frissítése után a szálláshelyünk felé vettük az irányt, ez pedig a Hóvirág kulcsosház volt, itt szerettük volna felverni sátrunkat. Még világosban érkeztünk hozzá, összedobtuk, felfújtuk a matracokat, fejenként kb 1 liter vízzel megfürödtünk, vacsorát főztünk és aludni tértünk. Az eddigi tapasztalatok szerint én nem alszok jól sátorban, de most egészen tűrhető volt, köszönhetően annak is, hogy vettem induláskor két pár viaszos füldugót is :)

A második napon kellemesen megreggeliztünk, kávéztunk, összecsomagoltuk a cókmókot és továbbálltunk a kulcsosháztól. Az út a kis kitérő után visszavezetett a kék jelzésre, amit majd még nézünk egy darabig és megérkeztünk a Dera-patakhoz. Ez a csodálatos hely egy szurdokvölgy, aminek aljában a patak hol egyik, hol másik oldalán bóklászunk, az áthaladást több mint 10 hidacska segíti, a völgy ki van táblázva a fontosabb információkkal. Bárkinek ajánlom, aki szeretne egy igazán szép sétát tenni. Mielőtt végigmentünk volna rajta, egy pici kitérővel egy geoládát is felkerestünk. A völgy végén kiépített pihenő van, ahol megálltunk egy kicsit könnyíteni a vállunk terhén, valamint inni némi vizet. Jó szolgálatot tett végig a házizsákba rakható kétliteres víztartály, amiből szívócsővel juthattunk folyamatosan az éltető nedűhöz. Multifunkcionálisnak is tekinthetjük, mivel előző este ebből zuhanyoztunk. Innen leginkább erdőben sétáltunk tovább, mígnem elértünk Csobánka melletti Szentkút környékére. Itt egy felmérendő utat választottunk, ami kis kerülővel vitt először a geoláda felé, amit végülis nem találtunk meg, majd még lejjebb, a templomhoz. Nagyon tetszett a hely, szép a templom, bár nem tudtunk bemenni. Felfrissítettük magunkat a Szentkút vizéből, majd visszafelé indultunk a kéken, de párszáz méter után úgy döntöttünk, hogy a mögöttünk álló kemény két hét, kevés alvás és a nehéz hátizsák hatására most inkább nem visszük végig az utat, legalább időben hazaérünk. Így aztán lesétáltunk Csobánkára, ahol megvártuk a pomázi buszt, amivel végül az autónál kötöttünk ki.

Már régen voltunk ilyen túrán, alapvetően jó volt, csak már fáradtan vágtunk neki és a végére ez nem lett kevesebb.

 

Tags: börzsöny csúcsai | emlékhelyek a börzsönyben | geocaching | kéktúra | túra

Ezen a szombaton ismét a kéktúrából próbáltunk megtenni egy darabkát, így esett a választás a barátinak tűnő Nagy Hideg-hegy - Kisinóc - Törökmező útvonalra.

Reggel Kismarosra mentünk le, az autót ott hagytuk, majd felbuszoztunk Királyrétre. Ott már várt a "szokásos" turistabusz, ami Nagy Hideg-hegyig repített. Itt pecsételtünk és elindultunk a kéken, de nem a fenti irányba, hanem a Csóványos felé. A Rakodónál a P3 jelzésen mentünk tovább, kis geocaching kitérő után a Spartacus forrásig sétáltunk, majd vissza a turistaház alá, ahová a K4 jelzésen kapaszkodtunk fel. Jó időnk volt, elkelt a frissítő, ami után már a végcél felé fordultunk. Útközben megpróbáltuk útbaejteni a a "Börzsöny csúcsai" mozgalom egyik állomását, Nagy-Inócot. A turistautak.hu térképen jelzett mellett egy másik utat is találtunk, azon mentünk fel, hogy trackeljünk is valamit. A tető környékén viszont kicsit szétváltunk, keresgéltünk és a sétában elvesztettük egymást. Ijesztő volt, hogy alig pártíz méterre vagy a másiktól és nem hallod az ordítást. Végül összefutottunk, Eni már meg is nézte az igazolófüzet kérdésére a választ. Lehet, hogy kellene egy PMR rádió?

Innen kis kerülővel és sok csalánnal jutottunk vissza a kékre, amin már viszonylag sima, lejtős utunk volt tovább. Útba ejtettük a Barna Feri emléktáblát, majd bélyegeztünk, felfrissültünk Kisinócon. Ezután megint aszfalt jött, végig Kóspallagon, csak nagy sokára kavarodtunk vissza az erdőbe, hogy utána a tavat elkerülve a törökmezei th-hoz jussunk. Itt pecsételtünk, majd kényelmesen kisétáltunk a bekötőút elejére, ahol buszmegálló van. A busz Kismarosig vitt, az autóhoz közel tett le.

Jó kis kirándulás volt, nem terhelt meg túlságosan.

1. oldal / 2